Tegnap nézett Miki egy filmet a ragadozó nagymacskákról, és közölte, ha ő leopárd lenne, bizony nem hagyná magát lerázni. "Csak rohannék, rohannék és harapnék hamm-hamm, amíg el nem kapnám az antilopot". Én úgy megdöbbentem ezen, mert mindig az antilopnak drukkoltam, alapvetően nem is értettem, hogy lehet ezt végig nézni, és pláne lefilmezni. Miki szerint, aki vacsora előtt volt, az éhség nagyúr, és ha enni kell, akkor enni kell. Én meg, hát nem voltam a helyzet magaslatán, úgyhogy feltettem a leghülyébb kérdést, amit fel lehetett: hogy mit szól szerinted az antilop anyukája? Miki kicsit gondolkodott, makacsul vállat vont, és közölte, hogy olyant enne meg, amelyiknek nincs anyukája. De - mondtam én - minden antilopnak van anyukája, vagy tesója, vagy ilyesmi. Megpróbált váltani, és kibújni a morális szörcsögésből Miki, és közölte, hogy inkább oroszlán lenne, mert az oroszlánok csapatban vadásznak, és az ám az erő, meg az okosság. Teljesen lezsibbadtam, Mikin is, és magamon is, hogy micsoda buta reakcióim vannak. Aztán megettük az eredetileg ebédnek szánt kései vacsorát, a spagettit (hajdan volt, méltatlan körülmények között, esélytelenül levadászott disznóból) és Miki természetrajzi szimpátiája megenyhült. Útban lefekvés felé találkozott Gergő nálunk vakációzó hörcsögével, és mintegy búcsúzóul még visszaszólt, hogy hát igazából hörcsög lenne. Minden kaja házhoz jön, nem kell vadászni, van kis különbejáratú mókuskerék is. Tudja isten, nem lettem felhőtlenül boldog attól, hogy Miki egy ellustult hörcsög akar lenni.
Egész éjjel gondolkodtam, hogy mi is legyen, de nem jutottam egyről a kettőre. Lehetne mondjuk szerencsésebb szarvas, de a szerencse nem rendelésre készül. Vagy mondjuk sün, az nem egy rossz alternatíva. És reggel láttam a hideg harmatos kertet, és elképzeltem, ahogy kapkodja sünlábait a bokrok alatt elgémberedett giliszták után kutatva.
Hozzászólások