Imre és Miki mostanában nem fekete vagy piros (vagy zöld, vagy kék) pontot kap az iskolában, hanem fekete hangyát, pillangót, mókust elképesztően fantasztikus esetben baglyot.  És hát kérem szépen Imre kapott a román felmérőére egy mókust. Bizony. Az első felmérő még katasztrofálisan sikerült ebben a tanévben, és rá pár hétre már eljutottunk a mókusig. Igaz, hogy ennek az az ára, hogy napközben például csak románul beszélek én hozzá. Hogy hosszú délutánokat bogarásszuk a tesztkönyveket, és órákon át bújunk össze hármasban (Imre, én és a román irodalomkönyv). De sikerült, sikerült, sikerült! És még jobb lesz ez! És lesz önbizalma! És nem lesznek nyelvi görcsei! És nem fog elszaladni, ha valaki románul szol hozzá. És ha nagy lesz, akkor több nyelven olvas majd, és választékosan fogalmaz, és művelt, vidám világpolgár lesz, akinek az idegen nyelv nem akadály, hanem lehetőség. Hát igen, ezt talátlam ki, amikor hazahozta a drága, aranyos, szimpatikus románmókust. Odavagyok:)