Gábor hétfő óta jár, teljesen rajtaütésszerűen indult el, azonnal és célirányosan. Kicsit imbolyog néha, de láthatólag elégedett magával. Hétfőn tölti az 1 év 5 hónapot, korrigáltan 1 év 3-at, úgyhogy ideje volt a menésnek. Most az "én egyedül" korszakot éljük, enni is...
2009.11.27. 17:24
Kisvakond és a születés
Gábornak a kedvence a kisvakond, erre már abból is rájöttünk, hogy nemes egyszerűséggel megette a Nagy Gábortól és Szép Ildikótól kapott szülinapi kisvakond ajándékkönyvet. Mióta felfedeztük, hogy a neten is van kisvakond, azóta naponta elfogyasztunk egy két részt....
2 komment
2009.11.12. 17:32
Ciarán Tobin
Ez a történet, ahányszor találkozom vele, annyiszor kavar fel. Nagyon remélem, hogy súlyosbító körélményként fogja a magyar bíróság elkönyvelni azt, hogy ez az ember nemhogy megbánta volna a tettét, és súlyos bűntetést kért volna magának (a lelkiismeretén az sem...
1 komment
2009.11.12. 08:35
Buzi
Ezt mondta Imrének Péter a tegnapelőtt a sluiban, és azt is, hogy kezdődik a buzivadászat. Imrét a leginkább a vadászat szó rendítette meg, mivel a buzit még eddig nem is nagyon hallotta, ha hallotta sem értette és nem figyelt fel rá. Kérdezte, hogy az mi, én el is magyaráztam...
4 komment
2009.11.11. 10:23
Harc és reménytelenség
Címkék: anyu
Ez volt az Imre által tegnap írt regényrészlet fejezetcíme, voltak benne ágyuk, kalózok, gyermekekkel és élelmiszerrel menekülő felfedezők. Ha reggel kérdi valaki, hogy honnan ihletődik ilyen háborús témában a gyermek, tiszta lelkiismerettel azt mondom, hogy nem tudom. A tegnap...
1 komment
2009.11.10. 08:49
Jól felhúztam magam ezen
Címkék: anyu
Ezen, amit a férfivá nevelésről ír a Velvet , és még azon is mélyen elcsodálkoztam rajta, hogy Lucia egyetért ezzel a közhelygyűjteménnyel. Nem értek egyet azzal, hogy előre gyártott panelekbe kényszerítem azért a gyerekeket, mert történetesen fiúknak születtek. És nem...
2 komment
2009.11.05. 19:48
Regényt ír
Címkék: imrológia
Úgy döntöttem, hogy kutya harapást szőrivel gyógyítok, és rávettem a betűtévesztéssel küzködő, de amúgy jó fantáziájú, olvasni szerető Imrét, hogy írjon regényt. Bizonyám. Neki is fogott, ő maga találta ki, hogy hogy, fejezetenként halad, a lapok tetejére hatalmas...
2 komment
2009.11.05. 19:41
Kinyílik
Címkék: gábor
Gáborral fantsztikus dolgok történnek mostanában. Először is elindult. Nem nagyon, de néhány lépést már tesz egyedül, és láthatólag gyakorol, izgatja a kétlábonjárás. Továbbá rendszeresen célzottan használ hangsorokat. "Bandi" már rég megvan, "pam" a lámpa, utánozza a...
1 komment
2009.11.05. 19:25
Claude Lévi Straussra Gábor emlékezett
Hát elment a nagy öreg, és szerintem a legszebb ajándékot Gábor nyújtotta az antropológia mesterének. Halála napján kezdtem el először rajzolni Gábornak. Előtte is nézegettünk rajzokat, képeket, könyveket, de eddig nem jutott eszembe rajzolni neki. Reggeli rituálénk, hogy...
Szólj hozzá!
2009.11.03. 19:09
Bocsánatot kértünk Istentől (ez nem az, aminek látszik)
Címkék: imrológia
Voltunk a hétvégén Cs édesanyjánál világítani. Nagyon készültem rá, én ott szoktam Gábor nagyamamájára emlékezni (aki egészen biztosan szereti és követi az unokáját valahonnan), és ott szoktam az én szeretteimre is emlékezni. És azért is készültem rá, mert Imréékkel...
Hozzászólások