Hát elment a nagy öreg, és szerintem a legszebb ajándékot Gábor nyújtotta az antropológia mesterének.
Halála napján kezdtem el először rajzolni Gábornak. Előtte is nézegettünk rajzokat, képeket, könyveket, de eddig nem jutott eszembe rajzolni neki. Reggeli rituálénk, hogy elolvassuk az Ila házaspártól kapott Vakondos könyv maradékát (már amennyit meg nem evett belőle Gé), utána az állatos könyvet forgatjuk végig. Közben incselkedünk a bilivel, megvizsgáljuk, hogy még meg van-e Gábor lába (zöld egybepizsamáját nem szereti, minden reggel felmerül benne a gyanú, hogy a rugdalózó elnyelte a végtagjait), becummantja a kakaóját.
Na és mindezek után vettem egy papírlapot, és rajzoltam rá egy nagy kört. Figyeltem, ahogy figyeli a ceruza vonalát. Utána két pontot rajzoltam rá. Még mindig csodálkozott. És akkor egy mosolygó szájat is kapott az Arc, és Gábor felderült, mint aki régi ismerőssel találkozott, mint aki valami nagyon otthonosat lát, mint aki felismer és megismer. Hirtelen lehajolt, és szokásos csócsálós puszilásával kezdte puszilgatni a figurát, aki kinőtt az ujjaim alól.
Este jött Strauss halálhíre, és ez jutott eszembe, ahogy Gábor meghajolt az ember két vonalból és két pontból álló képmása előtt. Respect, öreg mester!
Hozzászólások