Gáborral fantsztikus dolgok történnek mostanában. Először is elindult. Nem nagyon, de néhány lépést már tesz egyedül, és láthatólag gyakorol, izgatja a kétlábonjárás. Továbbá rendszeresen célzottan használ hangsorokat. "Bandi" már rég megvan, "pam" a lámpa, utánozza a kutyaugatást és gyönyörűen kukorékol. Ezt tegnap figyeltem meg először, döbbenetemre az állatos könyvben épp a tehén ábrát nézte, és kukorékolt - de kicsire, ugye, nem adunk?! Ma már a kacsa képnél kezdett el kukorékoni, úgyhogy fejlődik:) A Vakondos könyvben van egy bagoly-ábra, ott előírásszerűen huhog. Járunk a Caritas babajátszóházába, ide nagyon nagyon szívesen megy, egy csomó mondókát tanultunk ott. A kedvence a "Jancsi bohóc a nevem, cintányér a tenyerem". Amikor ezt énekelem neki, tapsol.

Miután a rajzolással ilyen nagy sikert arattam, és miután rajta kaptam hogy a bátyjai ceruzájával szívesen hadonászik (egyszer már a falra is sikeresen firkált!) vettem neki egy doboz zsírkrétát, gyönyörű színei vannak. Hosszú hosszú ideig figyeli, mit rajzolok neki. Kérésre megmutatja a csiga-rajzot, a medvét.

Bátyjaival is hosszú ideig eljátszik. Beül a nagy fiúk közé, nem zavarja őket, játszik a keze ügyébe kerülő játékokkal, láthatólag élvezi a nagyok társaságát.

Ma figyeltem meg az első akaratos gesztusát, a Caritas játszóházban Áronnal huzakodtak egy telefonon. Áron rendeltetés szerűen akarta használni a játéktelefont, Gábor viszont tekerte és nyomkodta a készüléket, és kirángatta Áron kezéből. De amikor szelíden kitereltem a konfliktusból minden további nélkül jött, nem volt sírás rívás. Eddig egyetlen egyszer sem láttam volna, hogy az "enyém-tiéd" kérdés kiborítota volna.