Drága, régi osztálytársnőm került elő Ausztráliából a facebookon, ő kérdezte többször, hogy is van a "románmókusokkal" Imrééknél. Mivel Imréék alternatív iskolába járnak (amíg ki nem nyírják tanügyi reform címén az alternatív oktatást teljesen), ezért náluk nincs értékelés. Nincs jó jegy, rossz jegy, "megfelelt", "nem felelt meg" minősítés. Legfennebb egy egy matricát kapnak kedvcsinálónak. Ha egy lehelletnyit sikerül előre lépni, akkor lepkematrica jár. Ha sikerül megmászni néhány akadályt, akkor kapnak mókus. És az igazán bölcsek vihetnek haza baglyot. Van egy kis erdő-ragasztó lapjuk, arra lehet felragasztani az állatokat, és ha az ember gyermeke iparkodik, év végére tele lesz az erdője mindenféle állattal. Na, hát nálunk a románbagoly mondanom se kell, ritka, mint a fehér holló. Viszont már egy mókus betéved a román tanulmányok sötét dzsungelébe, és azt határozott népünnepéllyel háláltuk meg.
Az utóbbi napokban határozott kríziseket éltünk meg romántanulás címén. Most tanulják a főnevek-melléknevek egyeztetését, ami ugye nagyon bonyolult, mert tudni kell a főnevek nemét, a melléknevek különböző alakját, egyeztetni kell számban, nemben. Magyar embernek borzasztó nehéz, főleg ha a magyar ember egy Imre, aki már feladta a nyelvtanulást, elkönyvelte, hogy ennyi és nem tovább. Esténként színes ceruzákkal, különböző segédeszközök segítségével próbálom rávezetni a főnevek nemének rejtelmeibe - hasztalan. Néz rám, fizikailag, de nincs ott. Fegyelmezetten úgy tesz, mintha figyelne. Én ettől rohamot kapok. Görcsölök. Későig kínozom, hajnalban zaklatom. Iskolába menet, iskolából jövet.
És rájöttem, mekkora nagy állat vagyok. Nem lenne szabad semmilyen hülye kényszer hatására bevenni azt a maszlagot, hogy az oktatásügy egy versenyistáló, ahol aki nem lép egyszerre, az mehet a szemétre. Nem kéne rákényszeríteni Imrére azt, ami nem az ő ritmusa, ami ma nem megy, holnap menni fog. Vagy holnapután, who cares?
Tegnap voltam a helyi diszlexia központban egy beszélgetés erejéig. Gyakrabban kéne ilyen helyekre járni, feltöltekezni energiával, ötletekkel.
Az utóbbi hetekben személyeskedésig menő harc folyik az Imréék iskolájában az alternatív osztályok ellen. Nagyon megviselt, hogy magyarázni kell, ez miért jó, miért nélkülözhetetlen ez az egész. (tegyük hozzá, amit nálunk alternatív oktatásnak neveznek, az máshol a teljesen hétköznapi, bevett oktatás. attól alternatív, hogy a pedagógus jobban odafigyel a gyermekre - mert kiscsoportokkal foglalkozik - attól alternatív, mert lehetősége van a gyereknek kibontakozni, elmondani a véleményét és attól alternatív mert az osztályterem - szülői költségen - majdnem be van rendezve.) Már már oda jutottam, hogy azt mondom, jól van wazzeg, feladjuk, elmenekülünk, fülünk farkunkat behúzzuk és elkotródunk, és beismerjük, hogy az alternatív oktatás egy felesleges luxus, selejtes gyerekek és láblógató pedagógusok gyűjtőhelye. Hát nem így van.
Hozzászólások