Miki apai és nagyapai öröksége most kezd láthatóvá válni, napról napra micimackósodik el. Nem nagyon,kívülálló talán észre sem veszi, de én követem, hogyan lágyulnak el a vonalai.

Eddig eszembe se jutott, hogy lehet gömbölyű gyerekem is. Nem, egyelőre nem kövér, még csak nem is túlsúlyos, de az alkatára nem lehet azt mondani, hogy kisportolt. És meg vagyok ütközve. Nem szeretném, hogy elhízzon, nem esztétikai okokból, hanem mert az bizony nem jó dolog. Se testi sem lelki szempontból. Most még nem fordít gondot a külsejére, de egy-két éven belül gátlásos kamasz lehet belőle. Jó volna már most valahogy ránevelni, hogy tudatosan mozogjon, küzdjön az alkati adottságaival együtt azért, hogy jó kondíciójú, jó felépítésű ember legyen. De Miki nem az a küzdős típus, és egyáltalán nem szeret mozogni. Ha mondom neki, hogy pocakosodsz, akkor öntudatosan rávágja, hogy tudja, és ő szeret köpcös lenni. (Égnek áll a hajam ettől az elfogadom, hogy kövérvagyok, és kövéren hírdetem a lelki békét műnyugalomtól. Honnan szedte?!) Szerintem meg nem köpcös szeret lenni, hanem lustálkodni szeret, meg csokoládét majszolni. Megegyeztünk, hogy jön velem kocogni esténként. És izgulok, hogy ez milyen lesz, még sose kocogtam együtt egy szószátyár ám de lusta sünnel. Na de majd elől járok. A jópéldával:)