Anyáknapja az idén elmaradt, legalábbis nem tudtuk elhagyni a házat, az a bizonyos rég nem várt fizu (most már azóta a harmadik sem) még mindig nem jött meg. Nem volt benzin, nem volt majális, nem volt fagyizás. Viszont összekapartam a maradék szójakockát, főztem köménymaglevest, és a húsvéti döglött csokinyulak egy csokis palacsintatortában nyertek új életet maguknak. Meg is állapítottam Csének, hogy amint lesz fizu, azonnal veszek alapélelmiszereket, úm. liszt, cukor, olaj, biztos ami biztos, legyen itthon vésztartalék. Cs elnevette magát, hogy ugye ugye igaza van a szenilis Nannyónak, amikor háborús tartalékokat gyűjt, pl. cukorarzenált 1973 óta. A csokinyulak kapcsán megjegyeztem, hogy "és nem is dobunk el többet semmit" - erre Cs. megint felnyihogott, hogy már megint a szenilis Nannyó nyilatkozott bennem.

Ajándékot viszont kaptam, egy agyag levélnehezéket Imrétől, mindig erre vágytam, lehet, hogy szalvétatartót, nem tudom, de igen félelmetesen ünnepi. Mikitől egy szép verses, rajzos összeállítás érkezett, az előre kinyomtatott rajzot elfelejtette kiszinezni, a tancinéni által írt szöveget unta végighallgatni,de nagyon meghatódottan adta át.

Fülinapomra kaptam egy papírpolipot Mikitől, mondtam is neki, hogy mindig erre vágytam. Csétől egy jó könyvet, és a Caravaggio filmet, amit pont 13 éve akarok megnézni. Kiszámoltam.

És amúgy a nagy fülinapi fiesztát elhalasztjuk fizuosztásra, ami tán a jövőhéten lesz, vagy aztán, nem tudom. De hát végülis majd leéljük az életünket mégegyszer, szinkronban a sajtófinanszírozás hullámzásaival.

Ma Nyuszi M. megjegyezte, hogy a holnapi napi uzsonnához ad nekünk kolbászt, de mondtam, hogy ne adjon, mert megoldom, vettünk kenyeret, és valamit kitalálok. Imre önérzetesen kikérte magának, hogy "Na de Mama, nem vagyunk mi  móraferencék".