Pénteken dícsérethalmokkal váltak az iskolában. Imre a legtöbbet olvasó kisfickók közé verekedte fel magát az osztályban. Miki pedig kitűnő felmérőket írt nyelvtanból, matekből. A román felmérő is khm. elcsúszott mindkettejüknél, legalábbis nem lett belőle bukta.
Ennek örömére egész hétvégén nem tanultunk semmit, csak henyebenyéztünk a hosszú hétvége tiszteletére. Jobban be kéne osztani az időt, és ilyenkor is kicsit gyakorolni, de kellenek ezek a semmittevős napok. Amikor az ember, és gyermekei egyszerűen nem csinálnak semmit.
Imre utolsó este, vagyis tegnap lebukott, hogy mégsem volt annyira jaj de nagyon eminens diák, egy kis beírás még becsúszott angolból (magasan képzett tanult kollégám "okostojásnak" minősítette a fiam, akinek le kellett írnia párszor, hogy "nem leszek okostojás" - hát nem tudom, hogy milyen konkrét következtetéseket vont le ebből az ebatta, én úgy fordítottam le neki a tanári intelmet, hogy ne járjon a szád feleslegesen fiam, és tanulj tinó ökör lesz belőled ). Ráadásul volt egy kis összetűzésünk egy bermáncső miatt (fogalmam sincs hogy írják ezt az eszközt, de biztos mindenki ismeri, ezzel szoktak a gyerekek papirgalacsint lőni egymás szemébe). Én próbáltam Imrének elmagyarázni, hogy mi pacifisták vagyunk, és fegyvernek, vagy fegyvernek minősülő tárgynak a házban helye nincs. Ő próbálta elmagyarázni nekem, hogy én demagóg vagyok (asszem így gondolta, ha nem is így fejezte ki magát). Fél úton találkozott az igazság, valahol ott, hogy emberre nem lövünk, és állatra sem, viszont a cső nem kerül kilakoltatásra. Az összetűzésnek volt egy komolyabb fejezete is, de erről megígértem, hogy nem beszélek senkinek. mert végülis mi vagyunk a legjobb barátai egymásnak, és megbízunk egymásban -foglalta össze Imre.
Összeköt minket a betyárbecsület. Imre a betyárt, én a becsületet hangsúlyoznám:)
Hozzászólások