Ebattákról

Ebattákról, vagyis Imréről aki 1998-ban, Miklósról, aki 2000-ben és Gábor barátról, aki 2008 júniusában született. Az egyik csodabogár, a másik nagyfülű és a harmadik egész egyszerűen egy hős.

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Hozzászólások

  • Szorsa: Szia! Szóval olvastál, nem is tudtam. Bezárt, de meghívóval tudod olvasni továbbra is, csak kell e... (2011.02.19. 16:31) Le a pelenkával
  • ildiko78: Szia a harmadik gyerkőcnél én is meguntam a papírpelust, moshatóra váltottunk ha érdekel szívese... (2011.02.18. 08:24) Le a pelenkával
  • misspony: Hogy én mennyire örülök Nektek!!!!!!!!!! Mikor dolgoztam, naponta jöttem megnézni, vannak-e hírek... (2011.02.14. 10:43) Le a pelenkával
  • tsetten: Szia Rencsi, köszönöm! Szia Orsi, olvastalak, amíg be nem zártál, most is zárva vagy? (2011.02.12. 20:17) Szüléstörténet, Geréb Ágnesnek dedikálva
  • szorsa: Kedves asszonytársam! Nagyon meghatódva olvastam az írásodat! 6 otthonszületett fiú gyermekünk va... (2011.01.26. 12:53) Szüléstörténet, Geréb Ágnesnek dedikálva
  • Utolsó 20
br

Legjobb barátaink az állatok

2008.12.05. 16:38 tsetten

A Miklósokról

17 éves voltam, amikor úrrá lett rajtam a teljesítmény-szenvedély. Különböző szellemi és fizikai próbatételek elé állítottam magam, akkor - kamaszként - ez adott biztonságot. Többek között naponta több kilométert futottam. Egy hajnali ilyen futáskor hirtelen ötlettől vezérelve nem a városból kifelé vettem az irányt, hanem befelé a központba. Reggel 5-kor olyan furcsa volt az üres város, az üres utcák. Már voltak jelei annak, hogy hogyan kezdődik az aznap, de még valahol ott volt a tegnap is. Elmúlós-eljövős reggel volt. Nagyon erősnek éreztem magam, és az is voltam, igazán fiatal és életerős. És nagyon fáradt is voltam, nehezebben bírtam a kora hajnali kelést, mint ahogyan azt elvártam magamtól.

Róttam az üres utcákat,  éreztem ahogy fáradok, és csodálkoztam magamon, arra gondoltam, hogy így múlok majd el, ilyen fáradtsággal. Aztán apámra gondoltam, az ő közelgő öregedésére (pedig akkor még ő is fiatal volt, harmincas évei végén), és arra, hogy jó volna az időt valahol ott megállítani. Maradna minden így, én kamaszon, ő fiatal felnőttként, a város is maradna így, ebben a reggeli tisztaságban. Erre gondoltam azon a hajnalon, és azt is tudtam, hogy perceken belül elindul a forgalom, én is elmúlok majd 17 éves, és apám is megöregszik, jönnek majd a reggelek, az évek egyik a másik után. És volt - nincs lesz az a pillanat, amikor még mindent jónak volt érezhető.

És akkor azt találtam ki, hogy lesz egy fiam, aki apám nevét viszi majd tovább, meg ezeket a reggeleket, helyette is Miklós lesz, és helyettem is fiatal. 

Hét év múlva egy szombat este, hirtelen és nagyon gyorsan (ahogy én is futottam sok sok kilométert) megszületett Miklós. Más városban, más napszakban feküdtem a szülőágyon, már egészen más fáradtságot éreztem magamban, és más volt a testem is  (nem az a próbára tett kamasz test) amikor a kezembe adták a fiam. Kérdezték, hogy hogy hívják. Hirtelen arra gondoltam, elmesélem milyen volt valamikor az a hajnal, a város, hogy milyen volt a fiatal apám, hogy én találtam ki Miklóst, akit most a kezembe adtak, egészen pontosan hét évvel korábban. De nem meséltem semmit, csak mondtam a nevét, amit bevezettek a szülészeti jegyzőkönyvbe, és nem is tudták, hogy ez mit is jelent.  Azt jelenti, hogy minden úgy marad most már abban a jónak érzett pillanatban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ebattak.blog.hu/api/trackback/id/tr37825295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.