Ebattákról

Ebattákról, vagyis Imréről aki 1998-ban, Miklósról, aki 2000-ben és Gábor barátról, aki 2008 júniusában született. Az egyik csodabogár, a másik nagyfülű és a harmadik egész egyszerűen egy hős.

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Hozzászólások

  • Szorsa: Szia! Szóval olvastál, nem is tudtam. Bezárt, de meghívóval tudod olvasni továbbra is, csak kell e... (2011.02.19. 16:31) Le a pelenkával
  • ildiko78: Szia a harmadik gyerkőcnél én is meguntam a papírpelust, moshatóra váltottunk ha érdekel szívese... (2011.02.18. 08:24) Le a pelenkával
  • misspony: Hogy én mennyire örülök Nektek!!!!!!!!!! Mikor dolgoztam, naponta jöttem megnézni, vannak-e hírek... (2011.02.14. 10:43) Le a pelenkával
  • tsetten: Szia Rencsi, köszönöm! Szia Orsi, olvastalak, amíg be nem zártál, most is zárva vagy? (2011.02.12. 20:17) Szüléstörténet, Geréb Ágnesnek dedikálva
  • szorsa: Kedves asszonytársam! Nagyon meghatódva olvastam az írásodat! 6 otthonszületett fiú gyermekünk va... (2011.01.26. 12:53) Szüléstörténet, Geréb Ágnesnek dedikálva
  • Utolsó 20
br

Legjobb barátaink az állatok

2008.12.09. 21:38 tsetten

A szegénységről. 1.

Megütközött azon Kesztió, hogy én a gyermekeimnek a szegénység szeretetét kívánom, s úgy gondolta, hogy ez valami idejét múlt , álszent és fölösleges morfondír részemről. Hogy tulajdonképpen, amit akarunk, az nem más mint jól kigazdálkodott, körültekintő, hosszútávon fenntartható jómód.

Pedig éppenhogy nem jómódra gondoltam, hanem igazi, fegyelmezett szegénységre. Módtalanságra. Nyilván tartozom az érvekkel, hogy miért foglalkoztat ez ennyire, és miért tartok fent egy olyan álláspontot, ami első ránézésre, sőt többszöri ránézésre is riasztó.

Hadd hagyjam ezt függőben, mindaddig, amíg érthetővé válik milyen az ebatták viszonya a környezetükhöz, más emberekhez és élőlényekhez.

Olyan óvodába jártak, ahol együtt nevelkedtek autista, down szindrómás, különböző viselkedés zavaros gyerekek az úgynevezett "normális gyerekekkel". Nem volt egyszerű történet persze, mert a szülők közül sokan türelmetlenül és értetlenül viszonyultak a "nem normális" gyerekekhez, és ezt a fajta értetlenséget az óvodások is átvették. 

Számunkra azonban nagyon sokat jelentett, hogy a gyerekek barátkozhattak olyan gyerekekkel, akik valamilyen okból nem a megszokott módon élték az életüket. Nem úgy beszéltek, nem úgy gesztikuláltak, nem úgy viszonyultak nagyon sok dologhoz, mint ők. Az ezekkel a gyerekekkel fenntartott kapcsolatokban jöttek rá, hogy az ő szemszögük csupán egy szemszög, az ő nyelvük csupán egy a beszélhető nyelvek közül. Itt tanulták meg korlátlanul elfogadni a társaikat, kíváncsian türelmesnek lenni - és korlátozni önmagukat. Oda adni a játékot annak a súlyosan autista kisfiúnak, aki nem tudott lemondani róla. Türelmesen kivárni annak a kisfiúnak a nehéz óráit, aki a feszültségét csak sírással tudta levezetni. 

Ez az empátiával teli, örömmel vállalt önkorlátozás, és mások szabadságának feltétel nélküli biztosítása volt az első lépés, ami az általam gondolt "szegénységhez" vezet.  Különös és nehéz játék megtanítani a gyerekeknek, hogy most alakuló énjük nem főszereplője, nem mellékszereplője az életüknek. Hogy nincs rangsor, hierarchia, és nincs is tulajdonképpeni érdem, amivel kiharcolhatjuk vagy elveszíthetjük a boldogságunkat. A világ, és a körülöttünk lévő emberek nagyszerűek, csak tudni kell ezt a nagyszerűséget meglátni és értékelni bennük. Ez az, amit nagyon szeretném, ha értenének.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ebattak.blog.hu/api/trackback/id/tr49825298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.