Ebattákról

Ebattákról, vagyis Imréről aki 1998-ban, Miklósról, aki 2000-ben és Gábor barátról, aki 2008 júniusában született. Az egyik csodabogár, a másik nagyfülű és a harmadik egész egyszerűen egy hős.

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Hozzászólások

  • Szorsa: Szia! Szóval olvastál, nem is tudtam. Bezárt, de meghívóval tudod olvasni továbbra is, csak kell e... (2011.02.19. 16:31) Le a pelenkával
  • ildiko78: Szia a harmadik gyerkőcnél én is meguntam a papírpelust, moshatóra váltottunk ha érdekel szívese... (2011.02.18. 08:24) Le a pelenkával
  • misspony: Hogy én mennyire örülök Nektek!!!!!!!!!! Mikor dolgoztam, naponta jöttem megnézni, vannak-e hírek... (2011.02.14. 10:43) Le a pelenkával
  • tsetten: Szia Rencsi, köszönöm! Szia Orsi, olvastalak, amíg be nem zártál, most is zárva vagy? (2011.02.12. 20:17) Szüléstörténet, Geréb Ágnesnek dedikálva
  • szorsa: Kedves asszonytársam! Nagyon meghatódva olvastam az írásodat! 6 otthonszületett fiú gyermekünk va... (2011.01.26. 12:53) Szüléstörténet, Geréb Ágnesnek dedikálva
  • Utolsó 20
br

Legjobb barátaink az állatok

2008.12.23. 17:36 tsetten

Az én karácsonyi ajándékom

Szeretnék karácsonyi ajándékot adni ezen a felületen is (ha már minden ellenérzésemmel együtt publikus ez a napló) azoknak, akik olvassák, amit írok, magamnak is, aki írom, de legfőképpen annak, akitől az idén megkaptam első karácsonyi ajándékomat. Valamikor július elején.

Gábor június 3O-án született, és július első tíz napja tulajdonképpen nem is telt. Csak állt az idő, és én is álltam a koraszülött intenzív zárt osztálya előtti folyósón, és vártam három óránként azt a negyedórát, amíg beengedtek kétkilós, "elemes" kicsi fiamhoz. (Most olvasom, hogy Ukrajnában az áramszolgáltató leállította a szolgáltatást egy nem fizető korházban, és megállt az inkubátorokban az élet. Szó szerint.) Ma sem tudom, hogy én vagyok-e gyenge, vagy a helyzet erős, és embertelen, én ezt az álló tíz napot nem bírtam. Valahol, még mindig áll nekem ott az idő.

Ezekben a tikkasztó, fojtó napokban amíg mechanikusan gyúltak a fények, és jöttek az árnyak, amikor a kánikula is valami távoli, messzi, korház falain kívüli emlék volt számomra csak a világ orvul cserbenhagyott, elszivárgott. A szülés reggelén mindenkit boldogan, szeretettel hívtam, hogy elmondjam Gábor világra sietett. De a korai szülés és a belőle fakadó bajok miatt  valahogy nem mert velem örülni senki. Jobban tudták, vagy legalábbis felfogták, azt amit én nem akartam felfogni. Hogy baj van. És a barátaim jelentős része elkezdett kerülni. Nemcsak hogy nem gratulált, de félt felhívni, hogy hogy vagyok, vagy egyszerűen félt tudomásul venni, hogy ez most nem egy rózsaszín kisbabaszületéses-együttörüléses történet. VAgy csak nem tudták, hogyan viselkedjenek. Mindenki ismeri ezt a kívülről tehetetlen, belülről átérezve pedig elviselhetetlen nem tudást. Ahogy inkább úgy tesznek az emberek, mintha nem is lennél, csak ne kelljen szembenézni a bajjal. Ne kelljen mondani semmit.

És ahogy egyre sűrüsödött a baj - Gábor tüdeje összeomlott - annál sűrűbb volt körülöttünk a csend. Nagyon fájt.  Nagyon sok nővel együtt örültem, ha gyereke született, kísértem a terhességüket, sok barátság született együtt gyerekekkel. És most azzal kellett szembenéznem, hogy egyedül vagyok. Csabát nem engedték be a korházba, a szülés körüli ellátás megalázó és szakszerűtlen volt. A korteremben egymást cserélték az egészséges nagy babák és anyukák. Csak én meg Gábor maradtunk állandó, elégtelen lakók. Még az asszisztensek is kerültek. "Nem tudjuk, mi lesz Anyuka". "Az ilyen helyzetben semmi sem biztos Anyuka". Csak ilyen mondatok kopogtak körülöttem mind. Már harmadszor éltem át a koraszülést, és azt ami vele járt. A család is visz magával ilyen tragédiát. Így őket sem terhelhettem ezzel a nagy, kongó-kopogó, szűkölő magánnyal. Az a legrosszabb, hogy ilyenkor, ebben a nagy elkerülésben az emberben mégjobban nőnek a rossz érzések. Mintha az emberek büntetnék, mintha nem érdemelné meg a figyelmet, az ilyenkor szokásos tapintatot. Koraszülő nőben amúgy is ott - indokolatlanul - a bűntudat. Ez a fajta zavartság pedig csak fokozza, nehezíti.

És akkor felhívott egy alig ismert valaki, Vágási Zsuzsa. Ő az, aki itt helyben küzd a dúla mozgalomért. Akit szegről-végről-internetről, mamalevlistáról ismertem csak. Azt mondta, hogy bejönne a korházba, ha nem zavar, egy-két szó erejéig beszélgetni. Tudja, hogy most sok a problémám, de hátha jólesik. Tényleg nem maradt sokat, a folyósón állva beszélgettünk néhány mondatot. De ő volt az első, és az egyetlen ember, aki mert odajönni. Aki tudta, hogy oda kell jönnie. Aki tudta adni azt az ilyenkor felbecsülhetetlen érzést, hogy nem vagyok egyedül, nem vagyunk egyedül. Párperces jelenléte oldotta a "pária-érzést". Boldog voltam, hogy hozzám is jött látogató. Gábornak a következő látogatásomkor azonnal mondtam, hogy itt volt Zsuzsa, és üzeni, hogy irgum burgum.

Egészen biztos vagyok, hogy ennek is köszönhető, hogy ezután hamar kinyílt az intenzív ajtaja, Gábor erőre, azaz mellre kapott, és meglepően hamar hazajöhettünk. És én így szeretném elmondani Zsuzsának, hogy köszönöm a korai és maradandó karácsonyi ajándékát. És így szeretném kívánni mindenkinek, hogy a karácsony az ilyen őszinte, egymásra tényleg odafigyelő tapintat jegyében teljen. Jövőre pedig mindannyiunknak azt kívánom, hogy sose hiányozzon az a pár, életet jelentő barátságos szó.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ebattak.blog.hu/api/trackback/id/tr71838703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2008.12.23. 23:02:24

Ez nagyon szép kívánság... én pedig azt kívánom, hogy legyen nagyon boldog, szeretetteljes az Ünnepetek és a következő év is teljen a szeretet és boldogság jegyében.
nagy értékesek vagytok, örülök, hogy itt olvashatok rólad-rólatok.

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2008.12.23. 23:38:49

Ez valóban nagyon...nagyon ráfér erre a világra. De amíg ilyen emberek, mint Te, Ti vagytok, addig nagy baj nem lehet.
Kívánok Nektek boldog, csodákkal teli karácsonyt! :)

Davidanyu · http://dongalab.blogspot.hu/ 2008.12.24. 03:46:49

Ahányszor csak mások a miénkéhez hasonló történetét olvasom örülök, hogy a győri korán reggel héttől estig tart a látogatás. Így azért könnyebb volt.
Örülök, hogy akadt egy ember aki be mert menni hozzád! Valóban sokat jelent-ett!
Ügyes volt a kicsi fiad és Te is!;) Ez a lényeg!
Hogy mikor jön el a túllépés ideje..... Azt hiszem teljesen sosem, mert ez nem olyasmi amit el lehetne felejteni, de idővel elengeded majd ezeket a rossz érzéseket. Persze ez csak saját tapasztalat és még nekem sem jött össze úgy ahogyan jó lenne.
Az a fontos, hogy szép nagy családként várhatjátok a Jézuskát!:)

piroskaesfarkas · http://piroskaesfarkas.blog.hu/ 2008.12.24. 11:53:06

Drága Csetten! Örülök, hogy megosztottad velünk ezt a szép történetet is, és hogy együtt, ottthon várja a gyönyörű kis családod az ünnepet!!!
Kívánok Nektek minden szépet és jót!
Ölellek,
Piroska