Az utóbbi hetekben-hónapokban folyamatosan vitákra kényszerülök. Barátaimnak, ismerőseimnek kell magyarázzam, hogy: nincs semmi összefüggés morál és etnikum, erkölcs és faj között. Hogy nem lehet senkit sem származása, szellemi-értelmi képességei, nemi orientáltsága alapján megkülönböztetni, hátrányos helyzetbe hozni. Néha azt gondolom, hogy a józan érvnek, és a kitartó türelmes érvelésnek meg van a gyümölcse. És nagyon sokszor azt érzem, hogy a türelmes rációmat a türelmetlen indulatossággal küldöm szembe, és eleve kudarcra van ítélve az elszántságom. Végtelenül belefáradtam ebbe. És érzelmileg is borzasztóan érzékenyen érint

Az én fiaim integrált roma- magyar osztályba járnak, amúgy is erdélyi magyar gyerekek. Kisebbségi létet kívülről belülről ismerjük. Sem irányukba nem tűrök el semmilyen negatív diszkriminációt, sem senki iránt. Nem fogok a továbbiakban még annyira sem hallgatni, mint eddig. Nem tűrök el a környezetemben semmilyen nyílt vagy rejtett gyűlöletbeszédet. Nem leszek toleráns az intoleranciával. Elvárom a beszélgetőpartnereimtől az emberi minimumot, az empátiakészséget. Nevezhetném ezt számtalan néven, de nevezzük egyeszerűen a nevén: elvárom a bölcs tisztességet. Dixit.