Tegnapelőtt elmentem Sz.B.-hez az augusztusi műtét utáni ellenőrzésre. Nem ő végezte a bevatkozást, és nem is ő állapította meg, hogy mi történt, mert szabadságon volt. Mégis hozzá mentem, biztonságot ad nekem az intelligenciája és alapossága.

A vizsgálat előtti éjjel álmodtam, Londonban éltem valami kommunában, színes ruhás, torzonborz hajú vidám emberek vettek körül. És álmomban is el kellett menni vizsgálatra. Egy szedett vedett bérházban került rá sor, a nőgyógyászati rendelő együtt működött egy hajszobrász-szalonnal, az egyik sarokban sorra másztak fel a kecskére a nők, a másik sarokban pedig minden féle vicces hajkoronát varázsoltak a fejükre.

Engem egy piros hajú, színes sálas lány vizsgált meg, nem is jött, hogy elhiggyem, nőgyógyász. Csak ultrahangos felvétel készült, és vidáman közölte, hogy a terhesség mégis él, egészen betöltötte a magzat szívdobogása a különös, szertelen teret. Mikor Gáborral majdnem elvetéltem, akkor örültem ennyire ennek az erős, gyors dobogásnak.

Erre ébredtem.

Aztán elmentem a rendelésre, útközben attól tartottam, hogy megint meghallgatom a "jobb ez így" elméleteket. Gyorsan és szárazon közöltem a tényeket Sz.B-vel, és mondtam előre, hogy tudom a válaszokat, de megvisel, ami történt. Azt hiszem megértett, mert nem mondott semmi olyant, amit ilyenkor szoktak.  Csak annyit, hogy biológiai értelemben sokkal egyszerűbb a történet, mint lelki értelemben.

Megvizsgált az ultrahang készülékkel, tökéletes pontos gépe van, és ő is tökéletesen érti. És vártam, hogy meghallom az álmomban hallott hangot.

De nem hallottam meg, csak megnéztük a teljesen üres méhet. Pontosabban, mondta Sz.B., "van egy kis restum" - maradvány - de az az ilyen beavatkozások esetén természetes.

Mondtam neki, hogy azt hiszem, csak egy újabb terhesség tud vissza hozni a felszínre. Azt mondta, hogy várjuk meg az első menstruációt. Utána minden indul újra tiszta lappal - mondta.

Tiszta lap, ezzel jöttem ki tőle. A kocsiban valami német sörivós, asztalcsapkodós zene szólt. Annyira sírtam, nem láttam az utat. Még szerencse, hogy időben felismertem, mennyire vicces a virslidalra átélt katarzis.

Itthon zajongott a majom ház. Senki sem kérdezte, hogy volt, mi volt. Én meg nem mondtam.

Azóta gondolkodom, azon, amit Sz.B. mondott. HOgy vannak-e tiszta lapok, és hogy kitölthető-e bennem ez az űr. Vagy marad a restum.