Tudom, megengedhetetlenül elmaradtunk - magunktól is. Volt minden, baleset, betegség (enyém), karácsony, szilveszter, születésnap (NyusziT.) és sok nehéz hét, amelyekről nem voltam hajlandó elismerni, hogy nehéz hetek. Kidolgoztam egy taktikát, hogy a nehéz hetek ne tűnjenek nehéznek, és ez működik. Ez a folyton élni taktika, nehéz elmagyarázni. A lényeg, hogy az ember nem blogol, hanem él. Nézem mostanában ezeket a közösségi oldalakat, kéne megosztani tartalmat rajta, de rájöttem, hogy ehhez én túl ökonomikusan bánok az információkkal. Nincs kedvem kommunikálni, legalábbis a kommunikáció kedvéért kommunikálni nincs kedvem. Megmutatni, elmondani, megmagyarázni - sutba az egészet. Viszont vettünk szalonnát a cinkéknek, Bandi szinte teljesen beköltözött, és ettől olyan Noé bárkája hangulat van itthon - szeressük. Hozott egy klasz társasjátékot az Angyal (Catan telepesei), ezzel rengeteget játszunk. Imre és Miki ráharapott az olvasásra, ez engem is teljesen felpörget, és olvasok én is sokat újra. És fekszünk egymás mellett az ágyban, lábaink összegabalyodnak (tudod, amikor gondolkodnod kell, hogy melyik is a te bokád), és olvasunk. Gábornak is vannak könyvei, ezeket legtöbbször megeszik, jó dolog az, ha az ember olvas, és mellette csócsálnak. Vettünk még virágokat a lakásba (kék ibolyát, sárga és narancs színű korallvirágot), sütöttünk képviselőfánkot (Miki szerint azért a másik fánk az igazi). Van itt még egy furcsa, másik dimenzióból szökött Nannyó, aki itt kísért, 86 éves, és nincs, nincs benne semmi bölcsesség, meg idill, tiszta demencia. Na de hát ki mondta azt, hogy az emberi elmúlás az mindenképpen felemelő, tanulságos, érzelmi és morális tanulságokkal terhes? A N. 86 éve felől nézve a dolgot, most kell minden napot megtölteni valami mással, kifeléfordulással, pontosabban odafordulással, derűvel, azért, hogy majd ne egy egyre jobban beszűkülő, egová asszunk össze. Furcsa, ahogy telik az idő, úgy vetkőzi le az ember az álarcait. Ha akarja, ha nem.