Ebattákról

Ebattákról, vagyis Imréről aki 1998-ban, Miklósról, aki 2000-ben és Gábor barátról, aki 2008 júniusában született. Az egyik csodabogár, a másik nagyfülű és a harmadik egész egyszerűen egy hős.

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Hozzászólások

  • Szorsa: Szia! Szóval olvastál, nem is tudtam. Bezárt, de meghívóval tudod olvasni továbbra is, csak kell e... (2011.02.19. 16:31) Le a pelenkával
  • ildiko78: Szia a harmadik gyerkőcnél én is meguntam a papírpelust, moshatóra váltottunk ha érdekel szívese... (2011.02.18. 08:24) Le a pelenkával
  • misspony: Hogy én mennyire örülök Nektek!!!!!!!!!! Mikor dolgoztam, naponta jöttem megnézni, vannak-e hírek... (2011.02.14. 10:43) Le a pelenkával
  • tsetten: Szia Rencsi, köszönöm! Szia Orsi, olvastalak, amíg be nem zártál, most is zárva vagy? (2011.02.12. 20:17) Szüléstörténet, Geréb Ágnesnek dedikálva
  • szorsa: Kedves asszonytársam! Nagyon meghatódva olvastam az írásodat! 6 otthonszületett fiú gyermekünk va... (2011.01.26. 12:53) Szüléstörténet, Geréb Ágnesnek dedikálva
  • Utolsó 20
br

Legjobb barátaink az állatok

2008.12.17. 20:21 tsetten

Egy pohár tej

Címkék: szegénység

Még pénteken, a szülinapi buli előtt elmentem bevásárolni. Mindneféle finomságot tankoltam a bulira, üditőt, gyümölcsöket, tele volt a csomagtartó.

Az iskola előtt, amikor a gyerekek éppen beszálltak az ajtóba egy sápadt arcú, nagyon rosszul öltözött gyerek futott oda hozzánk: nénike, nem ad egy pohár tejet?, olyan éhes vagyok! - kérdezte.

Hirtelen nem is tudtam, miért pont egy pohár tejet kér. Aztán rájöttem, hogy a minden iskolás gyereknek járó pohár tej - kiflire gondol. A gyerekek rendszerint nem eszik-isszák meg, sokszor fociznak az udvaron az előre csomagolt pékáruval. Az én fiaim is rendszerint érintetlenül hozzák haza, és csak lelkiismereti okokból használjuk fel.

Most azonban a kéregető gyereknek nem volt szerencséje: az iskolai tejet és a kiflit is elfogyasztották az ebatták.  És most kivételesen az otthonról csomagolt uzsonnát is megették, ilyen is ritkán fordul elő. Rendszerint Bandié a tegnapi uzsonna. Kapkodva szedték elő a táskájukból az ott hányódó maradékot, kenyérhéjat, és én zavaromban a csomagtartóba ömlesztett édességekből is nyomtam a kezébe a gyereknek. És aztán a kezébe borítottam a pénztárcám aprópénzes rekeszének tartalmát. Szégyelltem a kenyérhéjat, a kimarkolt édességet, a sok kicsi apró pénzt. Szégyelltem, hogy ennek a gyereknek egy pohár tej kellene, és nincs. És szégyelltem, hogy az utcán áll, és fázik, és nem ültetem be a kocsiba.  Szégyelltem nagyon az elgyötört, fáradt arcát, a piszkot rajta. Hogy egyedül van az utcán, miközben szülők tömege nyüzsgött, hogy összeszedje a saját gyerekét.  Ez a kisfickó ott állt, és azt a tejet és kiflit leste, amivel a többi gyerek focizik.

- Hány éves vagy? - kérdeztem. - Tíz - jött a válasz - és belém hasított, hogy pont annyi idős, mint Imre.

Nem kérdeztem magamban, és hangosan sem, hogy hol vannak a szülei, hogy miért nincs vele senki, és miért nem gondoskodnak, gondoskodunk mi ott nyüzsgő szülők erről a gyerekről. Az ebattáknak tudják a szabályt: ha kérnek, adni kell. Nem számít ki kér, és miért kér. KÉrdés és feltétel nélkül, azonnal adni kell, addíg amíg van amiből adni.

Közben meg azon is gondolkodom, hogy vajon mi lenne a gyerekeimmel, ha nem tudnék gondoskodni róluk? Mennyi idő kellene elteljen, hogy piszkosak, éhesek legyenek, hogy az emberek átnézzenek rajtuk az utcán. Mi az, ami megvéd? Megvédi őket? Semmi. Azt hiszem, csak a szerencse az, hogy egymás mellett lehetünk.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ebattak.blog.hu/api/trackback/id/tr15828657

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

meske 2008.12.18. 12:54:43

:(( összeszorult a szívem. :((( Ha gyermeket, öregembert látok így, hát erre nincsenek szavak, nem is tudom folytatni. :(((

Ingrid 2008.12.18. 12:59:26

Éppen ilyen nevelési célzattal megyünk idén Helénával a Mikulásgyárba, hogy ha tudunk, segítsünk.
Ő még kicsi, nem biztos hogy felfogja, de ha ez rendszeres, akkor rögződik, és ugyanolyan humánus kislány lesz, mint Ebattáid.
Nekem is összeszorul a szívem egy-egy ilyen kis éhező láttán...
süti beállítások módosítása