Az előbbi bejegyzés mintegy folytatásaként kell leírnom, hogy szintén Imréék osztálya szombaton részt vett az Ildikó néni (román gyerekek nem kántálnak) által szervezett néptánc-együttesükkel a Gyöngykoszorú-fesztiválon. Ez egy táncháztalálkozó, amelyen Székelyföld, főleg a Maros- és Nyárádmente gyermek táncegyüttesei lépnek fel.
Nem, nem úgy kell elképzelni, mint annak idején a kisdobos és úttörő találkozókat, vagy mondjuk a Megéneklünk Románia (aki érintett, tudja miről beszélek) valamely programját. Ez elsősorban buli, közös tánc, meg éneklés, szóval jó. Kádár Anna mondjuk elkésett, és volt egy kis feszültség, hogy a sok fiú mellé lesz-e elég leány, de végül a nemek harca békésen feloldódott.
Igazi nagy színpaddal, élő zenével táncoltak az ebatták, persze nem nagyon találták meg a helyüket a nagy térben, de nem jöttek zavarba, a fiúk pörgették a lányokat, a lányok a szoknyájukat, minden ment mint a karika csapás. A végén tapsrendbe álltak, ügyesen meghajoltak, büszkék voltak magukra, na.
Az akcióra a Maros népiegyüttes előadótermében került sor, több száz gyerek volt jelen, különböző ruhákban jelentek meg, Segesvártól Nyárádszeredáig mindenki itt volt, aki élt és mozgott, jó érzés volt elmerülni a színes nyüzsiben.
Amíg én meg Kecskés anyuka Kádár Annát vártuk az épület előtt elvonult mellettünk két mackónadrágos öregúr, furcsálták a székelyruhás gyerektömeget. Az egyik dörmögve megjegyezte románul, hogy "fratii nostri", a mi testvéreink, és hát értettem én az iróniába rejtett feszültséget. És - vissza gondolva Ildikó néni előző napi sziporkájára - arra gondoltam kicsit melankólikusan mikor lesz már ennek vége, és tűnnek el végleg ezek a tüskék, sértődések, átherregések a kerítésen. És tűnnek el a kerítések is. Ennek érdekében Imrének kérek egy gyönyörű román nyelvű mesekönyvet az Angyaltól, hátha kiderül, hogy is kántálnak a román gyerekek, akik nem mumusok.
Hozzászólások