(Szerbusz kedves Naplóm, így háromnegyed év után)
Az elmúlt hőseink javarésze süldő korból majdnem igazi kamaszkorba lépett. A körülöttük sokasodó tavalyi probléma-felhők nem tűntek el ugyan, de ritkultak. Imre bátrabban megy iskolába, még akkor is, ha tudja, hogy bosszúsan fog majd hazajönni. Miki még mindig sokszor itthon felejti a tolltartóját, vagy magát, nem oda megy, és nem akkor amikor kéne. De azért a vége mindig jó az aprócseprő történeteknek. Gábor belenőtt a férfifalkába, legalábbis úgy tesz, mintha belenőtt volna, és a bátyjai is úgy tesznek. Az ősszel a Méhecske óvoda majdnem teljes jogú tagja lett (helyhiányra hivatkozva a kiscsoportos óvónők őt nem vették fel, csak azokat a gyerekeket, akik kellő protekcióval érkeztek, szerencsére szárnyaik alá vették a középcsoportos kevésbé korrumpálhtó óvónénik, úgyhogy egyből középcsoportból startolt). Imádja az óvodát, bár reggel kicsit brünyizik, délután már lelkesen meséli a tanulni valókat. Ágica egyre kedvesebb, egyre simulóbb cica, már szeret öltözködni, csupa mosoly, csupa játék kislány. Így indult az új tanév, és hátha újraindul a blog. (Anya rengeteg helyre dolgozik, fizikai és lelki ereje kevés van, de igyekszik kitartani.)
Az elmúlt időszakról annyit, hogy néhány alapelvet sikerült lefektetni és betartani. 1. cél, erény és eszköz a kiegyensúlyozottság, harmónia és a konfliktusok oldása. 2. a legtöbb, amit adhatunk önmagunknak és egymásnak az átélt pillanat. Ezért élményben, élményért és élménnyel utazunk kívül és belül egyaránt. Idén ősszel például bejártuk Görögországot. Babahordozóval, könyvekkel szendvicsekkel de leginkább egymással.
Hozzászólások