Csetten és az...

A hétfői iskolakezdés előtt Imre már vasárnap délután abszolválta a hasmenéses idegesség minden tünetét. És másnap reggel 6-kor jött költeni, hogy nehogy elkéssünk a tanévnyitóról. Persze nem esett messze a fámtól, mert én meg mindenkinek kiosztottam az ukászt, hogy nyolcra bent kell lennünk az új suliba. Úgyhogy élesre fényesítve haptákba vágta mindhárom fiam magát, és háromnegyed nyolckor már Nyuszi M. és T háza előtt tomboltunk, megróvóan néztünk rájuk, hogy ők még nincsenek kész és elképesztő lendülettel nyomultunk az új iskola felé. Amelynek udvara félreérthetetlenül, leforrázóan üres volt. Még egy bolhás veréb se ugrált rajta, nemhogy kósza iskolakezdők szállingóztak volna. Végül Imre és Miki, kifényesítve, tisztára vikszolt fülekkel, 15 miliméteres frizurával becsörtetett az iskolaépületbe, ahol a sokadik folyósón legnagyobb örömükre és megkönnyebbülésükre élő emberre bukkantak: egy takarítónőre. Szegény annyira döbbenten nézett a hajnalban becsöngetésre váró hapsikra, hogy nyuszi T szerint nem tudta eldönteni: ezek a gyerekek még júniusból maradtak hátra, vagy már a szeptemberi berepülők? Végül megtudtuk, hogy az iskolakezdés tízkor lesz, ezt az információt rajtunk kívül több száz család beszerezte, vajh mi vajon miért nem? Zavarunkban elgurultunk egy közeli kiskocsmába, ahol épp a helyi alkeszek gurították le az aznapi első, vagy második rövidet, és ott békés családi idillbe megvártuk, hogy tényleg kezdődjön meg az iskolaév. Amely persze baljóslatúan kezdődött. Imre genlemanlike próbált bemutatkozni az új osztálytársaknak, akik azonban zavarba jöttek az angolos bemutatkozástól és kéznyújtástól, vihorászva szaladtak előle. Ő meg kissé megdöbbenve nézett maga és az új év elé, már rögtön első nap tudta: egyetlen szerencséje, hogy az osztályban van két régi ismerőse: Peti és Gábor, ő bennük bízva kissé nehéz szívvel de nekilendült a tanévnek. Miki új osztálya sokkal barátságosabb és kedvesebb, az új tancinéni is pontosan tudta, hol és mennyire kell bátorítani az újfiút. Én pedig csak azon izgultam, bár az első két hétben bírjam ki valahogy a srácok mellett. Nem volt könnyű dolgom: Imre délután, Miki délelőtt jár váltott műszakba, Cs. három műszakba dolgozik, úgyhogy naponta legalább négyszer meg kellett járni a várost. Gábor pedig, mint egy elkötelezett gibbongyerek, le nem száll a nyakamról, úgyhogy a kiküldetések vele súlyosbítva zajlottak.