A gondolatok vonzanak, ez most már tuti. Napok óta rémtörténetek járnak az eszembe, hogyan szenvednek el csecsemők baleseteket témakörben. Pénteken aztán hazafelé jövet kipördült a kocsi pont a dombra felvezető úton. Nagy volt a hó, alatta jég is volt, és mint utóbb rekonstruáltam: ráléptem a fékre, pedig nem kellett volna. Ahogy a kocsi pörgött a szűk kanyarban azon gondolkodtam, minek csapódjak neki úgy, hogy a Gábor oldala sértetlen maradjon. Megúsztuk.

Ma este a felső emeletről jöttem le kezemben Gáborral és megcsúsztam a lépcsőn. Hanyatt vágódtam, esés közben is, hosszú hosszú másodperc-töredék, azon gondolkodtam, hogy essem úgy, hogy neki baja ne legyen. Végül Gábor kisebb ijedtséggel megúszta, és nekem is inkább a rémület fáj, mint a sérüléseim.

Elég sok ilyen baleset vette körül eddig Gábort: hat hónapos terhesen merült fel a trichinella fertőzés gyanúja. Csodálatos módon nem fertőződtünk meg, pedig rajtam kívül több százan betegek lettek. Ha egy terhes nő fertőződik meg ezzel a csúnya élősködővel akár az életébe is kerülhet, hogy a magzatról ne is beszéljünk.

Gábor születésekor a köldökzsinór kétszer a nyakára volt tekeredve, nagy szerencse volt az ultra gyors és könnyű szülés.

Mi végre mindezek? Nuszi M. azt mondja ne mind agyaljak ezen. Eddig őrangyal vigyázott ránk. Most próbáljunk meg mi is teljesíteni.