Csenusöreászá. Fura szó, mi? Azt jelenti románul, hogy Hamupipőke (bizti nem magyaroknak ez a szó is non plus ultra nyelvtörő, kiváncsi vagyok, hogy mondja ki egy francia vagy egy német). Az alsótagozatos románnyelv-oktatásnak sikerült elérnie, hogy Imre hosszú évtizedekre előre egy undok, elviselhetetlen, de főleg kiejthetetlen nőként emlékezzen erre az amúgy hányatott sorsú mesehősre.
Az egész, mindeddig kudarcos történet ott kezdődött két évvel ezelőtt, azaz elsőben, hogy napi 15-2O szó elsajátítását várták el román nyelvtanulás címén azoktól a gyerekektől, akik addig egy büdös hangot nem beszéltek ezen a nyelven. Semmi, hogy "Szia, hogy vagy? Engem Imrének hívnak". Nem, bele a közepébe, egy év alatt több száz szavas szókincset, fogalmazó készséget kellett elsajátítani. Semmi gyakorlati tudás, hogy "kérek egy kenyeret", "nem, nem vagyok éhes". Fejembe nem fér, hogy amíg az angol nyelv tanításának mondjuk meg vannak a jól bevált módszerei, és sikerei ebben az országban is, románul mért nem sikerül ezt megismételni, átvenni a módszereket?
A román órák elsőtől gyomorgörcsöt és kudarcot jelentenek a gyerekek többségének. Pedig mi előre látók voltunk: nem kértünk semmilyen más nyelvórát, nem angol, vagy német mellett kellett románul tanulni. Fő és elsődleges feladatnak tekintettük, mesekönyveket vásároltunk, román barátokat kerestünk. De minden erőfeszítésünket, hogy a gyereket érdekelje ez a nyelv az iskolai nyelvoktatás percek alatt lerombolta újra és újra.
Második még borzalmasabb volt, mint az első, mert eleve feltételezte a tanterv, hogy a gyerek egy év alatt megtanult anyanyelvi szinten románul, és eljött az ideje a tájszavak, az archaizmusok elsajátításának is. Jelzem, a gyerek ez alatt az idő alatt még mindig nem tudott kenyeret vásárolni románul, viszont hosszú reménytelen novemberi délutánonként magoltuk a moldvai nyelvjárás gyöngyszemeit. Mássalhangzó torlódásokkal, magánhangzócsúsztatásokkal, úgy ahogy az illik.
Harmadik osztályban pedig már a szinonímáké, a retorikai alakzatoké a terep. Imrének tegnap román felmérője volt, a feladat az volt, hogy mesélje el a tartalmát a Hamupipőke bábelőadásról szóló leckének. Érthető, nem? Tehát van egy idősík, a bábszínházba látogató gyerekek idősíkja, aztán ott van a múltban szenvedő Hamupipőke idősíkja, és még ott van az eljövő idők síkja is, mert mondanom se kell, hogy az előadás alatt átélt katarzis megváltoztatja a gyerekek életét és vágyait. Múlt, jelen, jövő igediők használata, kis betoldás a Grimm testvérek meséiről, és mindenek fölött a tény, hogy a gyerek még mindig nem jól kezeli a mássalhangzó és magánhangzó torlódásokat, képtelen kimondani Hamupipőkét románul, azaz képtelen megnevezni Csenusöreászát. Helyből bukta.
Aljas módon előre megírtuk itthon a tartalmát a leckének, és megpróbáltuk bebiflázni. Bandi sétáltatás közben is azt gyakoroltuk, hogy "Cse-nu-sö-re-á-szá, Cse-nu-sö-re-á-szá". (Kis lakótelepünk legnagyobb örömére) Este még úgy tűnt, hogy Imre bemagolta a kicsontozott tartalmat, és nem lesz másnap nagyon nagy bukta. Másnap aztán a felmérőn egyetlen mondat jutott eszébe "Mimi és Mara elmentek bábszínházba". Ez mondjuk a feladat ezred részét képezi, de én mégis büszke vagyok a medvémre. Végülis ennek a mondatnak az összerakása abszolút megfelel reális nyelvtudásának, és annak a színtnek ami elvárható tőle.
Hozzászólások