Gábor napokon belül betölti a hat hónapot, úgyhogy - nem bírván már magunkal - nekiálltunk a kóstoltatásnak.
Előljáróban (egyszerésmindenkorra) közlöm, hogy végtelenül unom, sőt mi több utálom a "mit adjunk a gyereknek?" vitákat. Számomra homályos okból kifolyólag a szülők presztízskérdést, identitáskérdést, létkérdést csinálnak ebből az ügyből. Mindenki ért a hozzátápláláshoz, akárcsak a focihoz, mindenkinek van véleménye róla, és mindenkiből azonnal előtör a "jaj hát azt nem úgy kell". Na, én ebből (és hit kérdésekből) nem csinálok vitát. Sem másokkal, sem a gyerekeimmel. Nálunk a gyerek azt eszik, amit kíván, és pláne azt, ami van:)! Akkor, amikor akarja, de lehetőleg a közös étkezések idején. Ha akar húst enni, húst eszik. Ha nem akar húst enni, akkor nem eszik húst. Ha nyers répára fáj a foga, azt kap, ha meg utálja a főtt karalábét, akkor utálhatja, szíve joga. Nem szoktam a gyereket terrorizálni, hogy a "lelkemet főztem bele, és te meg se kóstolod". Ha nem tetszik, nem eszed, majd eszel, amit jónak látsz. Nálunk ez így bevállt, a gyerekek jóétvágyúak, dacára annak, hogy nem macerálom őket változatosan esznek, és ami a legfontosabb: az étkezőasztal nem központi stresszforrásunk.
Szóval Gábort a fentiek jegyében vezetjük be az ízek világába. Imre egyből mindenre nagy étvággyal vetette rá magát, Miki óvatosabb duhaj volt, de vele sem volt komolyabb gond. Gábor egyelőre elég csodabogárnak mutatkozik: a reszelt alma (ezt kapta először négy nappal ezelőtt) feltétel nélkül és azonnal csúszott. A rákövetkező nap befektettem egy sütőtökbe, mert ezt a hírek szerint a gyerekek nagyon szeretik. Hát Gábor nem. Se almával dúsítva, sem egyébb gyümölcslével: nem és nem: Sütőtök ! Harmadnap Nyuszimama Gábornak dedikált, biobarackkompótja került terítékre, gyönyörűséges válogatott gyümölcsökből, babának való szörpben, tartósítószer nélkül, ahogy a nagy könyvben elő van írva. Gábor erre is nagy ívben köpött, azt sem tudom, hogy mondjam el Nyuszimamának elég kíméletesen. És akkor harmadnap jött a szintén bio, falusi házityúkhúslevesből kihalászott répa, cseppnyi levessel hígítva. A fickó úgy evett, mint akinek esze ágában sincs élete legnagyobb, legnagyszerűbb élményét elszalasztani. Minden falatnál a hajtövéig emelte a szemöldökét, röfögött, nyüszögött, kalimpált, és nem bírta kivárni a két kanál közötti szünetet. Katarzis. Ki érti ezt? Egyébként mindhárom ebattára érvényes, hogy a kifejezett babakajákat, pempőket, pépesített nyúlós cuccokat utálták, ám de viszont a belevaló színes-ízes emberes ételeket szívesen fogyasztották és fogyasztják ma is. Hát ez van, férfiak, első perctől.
Hozzászólások