Az ünnepi napok nálunk a nagy közös ágyban való alvás jegyében telnek. Tudom, tudom, hogy nem túl kóser szülőnek és gyereknek (pláne mamának és fiainak) egy alomban durmolni, de néha megengedjük magunknak ezt a luxust. Ezt az akciót - nem túl romantikusan - "patkányolásnak" hívjuk, és a lényege a hosszú pizsamás lét, az ágyban evés, órákig tartó röhincsélés és nyüzsgés, minden olyasmi, amit egy jólnevelt felnőtt joggal szokott tiltólistára tenni. A luxus számomra egyébként abból áll, hogy az amúgy hatalmas, patkányolás céljára tervezett ágy szélén kapaszkodom egész éjjel, míg a fickók harántfekvésben tespednek, óránként lerúgják a takarót (amit rólam lerángatják persze), a vesémet, és álmukban még röhögnek is egy kicsit.

Ma a Robin Hood nap van, ilyenkor Imre hajnalban elkezdi várni az eszement, ürhajókkal és időutazókkal súlyosbított sorozatot, amely persze 11 körül kezdődik. Közben Miki azon parázik, hogy lemarad a másik csatornán adott Spongya Bob eheti kiadásáról, merthogy neki meg ez a túlcizellált rajzfilmlény a non plus ultra.

Reggel óta ment a harc, hogy Robin Hood, vagy Spongya Bob. Takaró le, beiglis tányér beborítása az ágyba, egymás folyamatos heccelése ("Miki ne dugd a nyakamba a lábaaaad", "Anya, Imre mindig bosszant"). Menekülőre fogtam, és hálából, hogy kiebrudaltak a közös kis patkányfészkünkből süthettem egy nagy halom vasárnapi bundáskenyeret.

A helyzet egyre fokozódott, két epizód Robin Hodd is lement, Spongya Bob meg még sehol. És akkor, isteni elrendelés, amint végleg befejeződött az űrutazó brit lovag, azonnal elkezdődött a tengeri szivacs újabb rejtéjes kalandjai a másik csatornán. A lakást délelőtti béke, és testvéri szeretet töltötte be. Az összes bundáskenyér felporszívózódott. Még a tévéműsorkészítők is pontosan tudják, mi a testvéri béke és egymásrahangolódás feltétele és műsorrendje. Az univerzum velünk van.

Ebatták megnézték, megették, kihancúrozták és aztán felvonultak a szobájukba karácsonyi ajándékokkal burrogni, szirénázni és galaktikus kalandokba bonyolódni. Én meg itt maradtam a beiglis ággyal, a bundáskenyér-mosatlannal. És azzal az anyai jutalommal, hogy mindezt leírhattam. Ime:). Ahogy mondani szokták, a béke, és a tévéműsor legyen veletek!