Imre szeret versenyezni.
Miki utál versenyezni.
Imre sokszor bukik, csalódik (by him), de újra feláll, megy, küzd, élvezi a csapatmunkát, elismeri, ha valaki jobb nála, akkor sem csügged, ha az utolsó helyről indul.
Miki háttérbe vonul, ha lehet nem látszik, ha látszik, akkor is inkább kórustag, mint főszereplő, nem értékeli a győzteseket, nem veszi észre a veszteseket, arisztokratikus távolságát és magányát őrzi minden nyájszellemmel szemben.
Imre benevezett a szavalóversenyre.
Miki nem nevezett be a mesemondóversenyre.
Imre napok óta gyúr az osztály-selejtezőre, ahol eldől, ki mehet az iskolai versenyre. Nagy a harc, Szilárd állítólag egy 26 versszakos opuszt magolt be, de senki sem adja alább. Mind a 26 gyerek készül, izgul, állítólag le van zsírozva, már előre lehet tudni, hogy Brigi és Eszter mennek. Ők a tuti bele nem sülős, megbízható bársonyszoknyás kislányai az osztálynak. Imre Tamkó Sirató Károly Marabu című versét választotta, napok óta azt hallgatom, hogyan fogta el "csalafinta csellel a bozontos berber", a Marabut, aki elfelejtett arabul. (Jut eszembe, fel kell vessem ezt a rabságba esési és marabu raguvá válási szindrómát a román tanulással kapcsolatban is. Végülis a nyelvtudáson vérzett el a madár.) Amúgy Imre egy vérbeli átalakuló művész, jóhumorú, vicces fazon, tényleg jól mondja a verset. Memóriája mondjuk nulla, vért izzadtunk, mire bemagolta, de most már megy a dolog. A meghallgatás bármelyik nap esedékes, szegény gyerek vasárnap óta izgul, reggelente már a légzéstechnikát gyakorolja az iskolába menet. Valszeg nem engedik majd tovább az osztályból az iskolai fordulóra, nem is tudom, hogy kezeljem a várható kudarcát? Végülis a lényeg a jópofa marabu, és a falu, a berberek és a pápuák.
Miki mesemondó versenyére véletlenül derült fel hétfőn, mármint az, hogy nem nevezett be. Faggatni kezdtem, hogy miért nem: hááát, mert ő nem jó, mert jobbak a lányok, meg egyébként is nem ebben a városban lesz a verseny, hát nem tudja, hát na jó na, ha nagyon akarom, még benevezhet. Én akartam, hogy benevezzen. Hogy izguljon. Hogy akarjon. Hogy menjünk el más városba, gyerekek közé, legyen valami amit elkezdünk, és be is fejezünk. Egy egészen picike kis harc, amit megharcolunk. Tancinéni kétkedve állt a kezdeményezéshez, Zsófi már október óta készül a versenyre, ami szombaton lesz. Meg amúgy is. Na, de hát ha nagyon akarjuk, akkor próbáljuk meg, ha Miki egy nap alatt meg tud tanulni egy mesét, és tényleg nagyon akarja, akkor ám legyen. Tegnap nekiálltunk. Két olvasás után tudta a mesét a Medvéről, aki könyvet olvas. Kiveséztük a dramaturgiáját a gonosz szultánnak, a sunyi medveidomárnak, felmondtuk, skandáltuk, rágyurtunk. És ma a tanítónéninek leesett az álla. Hogy Miki ilyent tud. Miki tud. Kapott egy nagy mosolygós lehuzit, szombaton mehetünk a versenyre, Bándra, a másik városba, ami egy egészen kis falu.Teljesen színt váltott a sikertől. Piros pír lebegett körülötte, fürdött a tancinéni dicséretébe, még a hajszálai is teljesen más szögben álltak égnek.
Egy tuti, nem győzni akarunk, hanem kalandorkodni.
(amúgy meg nem értem Imréék előválogatását: nem az a lényeg, hogy minden gyerek szeressen versetmondani? szeresse a verset? ha huszonhat gyerek mondd verset annál jobb. ártani, tutira nem fog nekik.)
Hozzászólások