Mindig olyan irigykedve nézem az amerikai filmeket (biztos hazudnak), amelyekben olyan jól tudnak válni. Az emberek még jobb barátok lesznek, mint azelőtt. Időnként összeröffennek lelkizni, elválva mindig számíthatnak egymásra, csak a közös zsörtölődést, és a közös kellemetlen pillanatokat szűrték ki az életükből. A válás az esély az emberi kapcsolatok megmentésére. Az elvált szülők bölcsek, mert tudják, hogy nem változtathatják meg egymást, és kedvesek, mert mégis ragaszkodnak egymáshoz. Az elvált szülők gyerekei vicces kis bohóknak látják a szüleiket, akik nem férnek ugyan egy zsákba, de azért jó fejek. Az ilyen elválni tudó szülők gyerekeinek nem kell magyarázni, hogy miért váltak el, és azt se kell kihangsúlyozni, hogy azért a gyerekeiket szeretik, és de jó hogy vannak, ha a szülők nem is bírják egy fedél alatt. Nincs enyém tiéd, te anyád, én apám. Nincs bezzeg te. Nincs maradj az ajtón kívül. Nincs semmiközödhozzá. Nincs márezerszermegmondtamhogy. Pláne nincs ugyehogyigazamvan.  Hozd vissza sincs. A válás felszabadulás és nem elszabadulás. Nem titok, nem szégyen, nem állóháború, kényszerbéke, fogösszeszorítás, hanem belátás. És legeslegfőképpen további, meg nem szűnő közös tisztelet.