Megint itt vagyok. Nem szabadkozom, az elmúlt három hónap nem a blogról szólt, fejben persze jegyzeteltem, de a fejbejegyzetek elúsznak, ahogy a román mondja "a szombat vizén" (sose értettem ezt a mondást, de mindig kedvvel használom, ha nyugtázom, hogy valami bizony nem lesz meg).
Az időm nagy részét nem a gyerekek viszik el, hanem a három folyamatos munka, mit görgetek, a gyerekekkel való foglalkozás kikapcsolódás-kategória. Ágnes végtelenül türelmes, mosolygós jó lélek, sokszor arra gondolok, azért ilyen jó, mert tulajdonképpen nem is egy, hanem két lelket képvisel itt a földön. Nagyon igényli a kommunikációt, sokat gőgicsél, hálásan mosolyog, ha beszél az ember hozzá. Kapaszkodva felül, megfogja a tárgyakat ha a kezébe adom, hátról hasra, hasról hátra jól fordul. De ismétlem, a legfőbb tulajdonsága, hogy egy hihetetlen nagy léleknyaláb a lány, akinek a testiekre sem lehet panasza. 7 kilogrammot elrúgta, ami azt jelenti, hogy havonta több, mint egy kilót hízott. Szopik egyelőre, mással nem is kínáltam, majd március végén nekifutunk a hozzátáplálásnak.
Gábor elképesztő változásokon ment át az utóbbi hónapokban. Ő, aki a mélázó Ady Endre szemeivel maga volt a szemlélődő békesség családunk legakaratosabb, legindulatosabb lényévé nőtte ki magát. Hirtelen haragú, hirtelen örömű, csupa lendület. És: tetőtől talpig férfi. Kiemelt figyelmet fordít mindenre, aminek motorja, kereke, propellerje van. Összerak, szétszed, felmászik, benyúl, és járja a maga külön útjait. Továbbá: rengeteget rajzol. Autót és mosógépet, elsősorban. Egészen fantasztikus, ahogy a rajzkészsége fejlődik. Kb három hónapja rajzol ennyire intenzíven: a kis pontoktól indult, aztán jöttek a lendületes vonalak, most már zárt köröket rajzol, azokból lesznek az autók és mosógépek. Kedvenc mesekönyve a Mickáéktól kapott Kipkopp, egy nézegetős könyv (aminek az a címe hogy Nézegetős könyv). Még mindig oda van Kisvakondért, remélem ez enyhül nála, mert én már nagyon unom.
Imre átesett ötödikben a tűzkeresztségen. Természetesen a maga spektrum zavaros módján kivívta az új osztály ellenszenvét, és nem az a típus aki új fiúként könnyen beilleszkedik. Volt minden, verekedés, sírás, szenvedés, lelkizés. Amivel nagyon mázlink van, az a pedagógus háttér. Remek, megértő tanárok, akik megértették Imre - nem mondanám fogyatéknak - különcségeit, és tényleg rádolgoznak arra, hogy a lehető legjobb jöjjön ki belőle. Biztonságban érzem az iskolában, és ez borzasztó nagy szó.
Miki prekamasz korban landolt az új negyedikben, ahol természetesen ő sem tudott beilleszkedni, viszont itt nincs verekedés, veszekedés, sírás, csak néha mélabú. Új tancit szereti, de a régieket nagyon emlegeti. A tanulás is jól megy - ha macerálom - de alapvetően lusta. Nem egy kicsit, vagy nem időszakosan, hanem állandóan. Eszembe jutott amit Vekerdynél olvastam, hogy hagyni kell, a "lustaság" az az állapot, amiben a gyerek megemészti a saját élményeit, átéli az életét. Úgyhogy igyekszem nem zavarni a köreit, ámbátor aggódva figyelem, hogy fizikailag nem fejlődik, elmackósodott. Hátha változik ez a dolog, elől járok a jó példával. Amúgy igazi lélekember, lehet vele nagyokat beszélgetni.
ÉÉÉÉéééés még mindig főállású tevékenységünk a patkányolás, amikor bevonolunk a nagy családi ágyba (amelyet az enciklopédia britannika köteteivel kellett felpóckolnom, mert nem bírta a nagycsaládos terhelést) és beszélgetünk, fánkot eszünk, és vicces filmeket nézünk. Mind az ötön.
Hozzászólások