Mikiben nincs semmilyen versenyszellem, ezt már többször leírtam. Nem is ez a különös, hanem az, mennyire hidegen hagyja minden olyan helyzet, ahol bizonyítani kell. Zavarja, ha nem kap jó visszajelzést az iskolába, de ez csupán letöri, nem ösztönzi. Nincs semmi, majd én megmutatom, úgyis én tudom jobban stb. És nincsenek saját kihívásai sem, nem szöszöl építményekkel úgy, mint Imre, nem veselkedik neki colos könyveknek, vagy bár hosszabb meséknek. A gyerekek között sem tapos elismerésért, vagy játékba kerülésért. A legjobb szó arra, hogyan él mostanába, az, hogy lebeg. Nézelődik, bíbelődik, mélázik, elvan. Prekamasz meditálás?
De azt hiszem, kellenek ilyen lebegések. Kellenek a kudarcok, ezt magamon látom a legjobban. A kudarc teszi a legjobban helyre az ember önértékelését.
Ma azzal vette fel a telefont Miki, hogy a tanítónéni azt mondta: már nem jótanuló. Erre mondtam, hogy volt egy kis megingás, de hát mindenkivel előfordul ez, és semmi gond, kipiheni magát, és nekilátunk, gatyába rázzuk magunkat, és minden rendben lesz. Meg azt is mondtam, hogy nagyon bízom benne. És tényleg:)
Hozzászólások