Ezen, amit a férfivá nevelésről ír a Velvet, és még azon is mélyen elcsodálkoztam rajta, hogy Lucia egyetért ezzel a közhelygyűjteménnyel.

Nem értek egyet azzal, hogy előre gyártott panelekbe kényszerítem azért a gyerekeket, mert történetesen fiúknak születtek. És nem gyömöszölném őket egy lány-kockába, ha éppen lányok lennének. Nem hiszem, hogy attól férfi a férfi, mert keveset sír, nem ír szerelmes levelet és marhapörköltet főz.A nő se attól nő, hogy nem hányja el magát szülés közben, ha pedig elhányja, akkor is megszüli.

Nem hiszem, hogy nekem kéne, vagy az apjuknak, bármiféle mintát, mércét felállítani, és arra kényszeríteni a gyerekeket, hogy ha tetszik, ha nem a férfiasságuk érdekében át tudják ugrani. Arra dresszírozni őket, hogy megfeleljenek bárkinek is az elvárásának. Azt sulykolni belélyük, hogy valamilyennek kell lenni ahhoz, hogy elfogadjanak (ők, a többiek), férfinak, nőnek, sikeresnek tartsanak.

Ha lesz lányom (és remélem lesz), őt sem fogom jobban kényeztetni (am. szeretni, kedveskedni neki), azért, mert egy nőnek nehezebb a helyzete ma mint egy férfinak (nehezebb, sokkal nehezebb!). Azért nem fogom jobban "kényeztetni", mert a szeretet egy és oszthatatlan, minden gyerek esetében. Személyre szabott, és megismételhetetlen. Nincs jobban, és nincs kevésbé, csak az én (anya) és a gyerek (fiú, vagy lány, mindegy) személyisége által teremtett köztes tér van, amit úgy lakunk be, ahogyan emberségünk engedi.

Ha a gyerekeim felnőnek, sosem fogom megkérdezni tőlük, hogy igazi férfiak-e? Sikeresek-e? Még azt sem, hogy boldogak-e? Csak azt fogom kérdezni: azok-e akik akarnak lenni? Ott, akkor és úgy, ahogy akarják? Elég szabadok-e?

És a "nevelés", amit én nyújtok nekik, csak ennyi, és remélem, hogy ezt sikerül megadni, biztosítani számukra: tökéletes összhangba lenni a saját képességeikkel, vágyaikkal. Eljutni az önismeret és az önszeretet egy olyan fokára, ahol már a mások ismerete és szeretete is természetesen, önmagától adódik. És nem nem szólok bele abba, hogy sír-e, főz-e marhapörköltöt, vagy szerelmes leveleket ír.

A "nevelés" részemről ennyi: felismertetni, mi az a kényszer, amit kívülről erőltetnek rájuk, és segíteni semmibe venni ezeket a külső kényszereket. A nevelés annyi számomra, mint rávezetni őket saját szabályaikra, arra, hogy önmaguk legyenek legszigorúbb, és mégis legemberibb nevelői, és felelősek legyenek magukért.

uff, elszállt a mérgem:)