Imrééknek pénteken rendhagyó karácsonyi ünnepségük volt az iskolában. Nem a szokásos betlehemi játékokat adták elő. Ennek már csak azért is örültem, mert mindig éltem a gyanúval, hogy a 6-1O év körüli gyerekek nem igazán mit tudnak kezdeni azzal a sztorival, hogy van egy szűz nő, annak egy földönfutó férje, egy gyermeke, akinek nem a férje az apja, ráadásul hajléktalanok, és annyira fáznak, hogy az állatok lehellete melegíti őket. Persze, persze sok minden felfognak a gyerekek, többet, mint gondolnánk, és többet, mint egy elbutult felnőtt. De itt nem csak arról van szó, hogy mit ért meg a gyerek (mindent), hanem arról is, hogy mivel azonosul. Márpedig szerepjátszóként itt azonosulhat a fenti szereplők bármelyikével, és nem gondolom, hogy ez a szerepösszenövés jó.

Na ennyit az én kocapedagógiai eszmefuttatásomról. Az Imréék idei karácsonyáról meg annyit, hogy meglepetésként a gyerekek nem a színpadon várták a szülőket, hanem körbe ültek kisszékeken az osztályteremben, és nagyon családias hangulatban beszélgettek a Karácsonyról, és felolvastak történeteket. A szülők oda ültek a gyerekek mellé, és ez konkrétan és szimbolikusan is nagyon jól jött. Az est nagyon egyszerű volt, és ettől nagyon személyes és őszinte.  A tanítónénik ajándéka a gyerekeknek egy szép zöld oldalra nyomtatott lista volt, hogy mit lehet pénz nélkül ajándékozni: pl. csendes ajtóbecsukást (ez tetszett a legjobban!), nem megsértődést, bántások fel nem emlegetését, odafigyelést.

Ildikó néni, aki a néptánctanára a bandának, a marosmagyarói népszokásokról mesélt, hogy hogyan jártak kántálni a magyar gyerekek, mivel várták a falusiak őket, milyen töltöttkáposztát főztek (töltöttkáposzta ovációs népszerűségnek örvendett). Persze Imrének azonnal leesett a húzfilléres, hogy miért kellett kihangsúlyozni a magyar gyerekeket, és azonnal rákérdezett, hogy a romángyerekek hogy jártak kántálni? Ildikó néni azonnal pofára esett a saját csapdájában, és azt bírta válaszolni, hogy a román gyerekek nem tudnak kántálni. Ez több rendben is kínos volt, egyrészt, hogy már megint milyen hülyeséggel tömjük a gyerekeink fejét, másrészt ott volt Blanka apukája, aki román (három gyereke jár magyar iskolába), ő meg hogy érzi magát ilyenkor? Na, dehát a mégoly kifinomult pedagógiai közösségeken is oltári nagy lyukak éktelenkednek, az estnek ettől függetlenül meg volt a maga bája és tényleg különleges élmény volt ezzel a nagyra bővült családdal együtt lenni.

Gábor is csendben végigülte a bátyja fellépését, ezzel a tettével osztatlan sikert aratott. Csak egyszer szopott mutyiban. Kádár Zsuzsa és Anna nagypapája, aki olyan, mint egy baljóslatú Dickens hős abszolút oda volt Gábor barátért, nem győzte hangsúlyozni, hogy a kisfickó milyen intelligensen néz. Naná:)

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉs, ami az egész estét bearanyozta, hogy a hagyományok nevében a szülőket és önmagukat végül a gyerekek sült almával és elképesztően finom sütőtökkel kínálták meg, mindenki két pofára falatozott. Hajni és Csilla tanítónéni megint tündökölt, mert lássuk be, az ő érdemük, hogy tényleg tartalmat tudtak vinni az ünnepbe és rábírták a kölyköket (zsáknyi bolhát) arra, hogy kedvel és lélekkel legyenek együtt velünk, szülőkkel. Köszi tanítónénik!!!!