Ez a téma tölti ki a napjaimat, mostanában, valószínűleg azért, mert rátaláltam egy, a miénkhez kisértetiesen hasonlító történetre.

Imre tüneteit leírtam, most én következem:

- rosszul beilleszkedő és emiatt sokszor ingerült, túlaktív gyerek voltam.

- rettenetesen kiborított minden költözés, a megszokott környezet megváltozása. amikor 3 éves koromban a szüleim elköltöztettek a Nagyszüleimtől évekig teljesen magamon kívül voltam, évekig nem tudtam feldolgozni. ebből az alapélményből következett a permanens "nincs otthonom" érzés, amit most, 33 évesen kezdek elfelejteni, tekintettel arra, hogy a ház, amiben élek ugyanaz ugyanolyan, ahonnan valaha elvittek. észre se vettem, hogy ugyanolyan berendezési tárgyakat kerestem, ugyanolyan logika szerint rendeztem be.

- a legátlagosabb változásokat se bírtam soha elviselni, agyára mentem Apámnak azzal, hogy csak a "megszokott" úton voltam hajlandó közlekedni, még akkor is, ha az kerülő út volt. Mai napig vannak megszokott útvonalaim, ezekről nem hagyom magam lebeszélni.

- a körülöttem lévő tárgyhalmazt az emberiség rajtam kívüli része rendetlenségnek nevezi, ámde én tudom a tárgyak belső logikáját.

- ragaszkodom a tárgyakhoz. Szürke Maci pl. harminc éve része az életemnek.

- Nem bírom, ha nem néznek a szemembe, de nem jegyzem meg az arcokat. Soha senkiét. A legközelebbi hozzátartozóim arcát sem tudom felidézni. Fogalmam sincs, a szembenézés miért fontos.

- Nem bírom a konfliktusokat, nem tudom kezelni. Ha konfliktust érzek végletesen viselkedem.

- Sajátosan kommunikálok, szillogizmusokban. Ha bárki bármit mond, rögtön szabályrendszert állítok fel. Te azt mondtad, hogy "A". Meglátosom szerint "B". Ha A-t és B-t összevetjük, akkor abból az következik, hogy C. Ebből az emberek arra a következtetésre szoktak jutni, hogy kizárólagos vagyok. Sőt: hogy túl kemény, vagy vonalas, és sorohatnám a jelzőket. Pedig nekem csak ez a struktúra, és úgy általában a struktúra fontos. Mindent képletszerűen látok, és értek meg.

- Ennek köszönhetően kialakult egy sajátos írásmódom, gondolkodásmódom. Ebből élek, hogy írok. És erre ránőtt egy sajátos stílus is, amit így vagy interpretálnak, de én tudom, hogy az egész stílus tulajdonképpen csak egy mentális dific.

- Nem voltam jó matekos, de bizonyos műveletek lenyűgöznek. Például oda vagyok a páros és páratlan számok közötti viszonyok matatásáért. Van egy játékom, a "rendszámtáblázás", ezt már másodikos korom óta intenzíven űzöm: mindig megnézem, hogy az előttem haladó rendszámtábla osztható-e 2-vel, vagy 3-al, 4-el és így tovább. Továbbá mindig mindenkinek a szülinapját, a dátumokat  és minden elém kerülő számot összeadok, elosztok. De a matematikai kreativitásom eddig terjed.

- Ha a megszokott rend borul, vagy váratlan helyzetbe kerülök, akkor szétszort leszek, ha szétszort leszek megtámadnak a tárgyak, szétesik a környezetem, és egy olyan spirálba kerülök, amiből nem tudok kikecmeregni. Ellenem fordul az idő. Most épp egy ilyen spirál mélyén vagyok, már két éve.  Két év gyakorlatilag kiesett az életemből. Nem tudom, hova lett. Ki akarok mászni.

Eszembe jutott még valami:

nem bírom a gyors képváltásokat, ezért a filmeket se nagyon szeretem, pláne a videoklippeket meg se bírom nézni. viszont nagyon sokat "bámulok", sokszor kerültem már nehéz helyzetbe utcán, nyilvános helyen, mert túl sokáig néztem valakit. Idő kell ahhoz, hogy "feltérképezzem" valakinek az arcát.