Csetten és az...

Nem szóltam még arról a bizonyos jellemzésről, amit a steppes tancinénik a fiúk minősítés végére érnek, és ami a legtöbb felháborodást keltette a szülők között. A műfaj az, hogy pár sorban össze kell foglalni a gyerek iskolai viselkedésének legfontosabb jellemzőit. Imre bizonyítványában annyi volt, hogy nehezen tűri a konfliktusokat, nem tud beilleszkedni, és beszélgessünk el vele erről. Ha nagyon okoskodni akartam volna (de nem akartam), akkor azt mondtam volna, hogy hát persze, hogy nehezen tűri, és a konfliktusok miatt nem tud beilleszkedni. Azon konfliktusok miatt, amelyek amúgy természetesek - sajnos - és amelyeket eddig nem sikerült pedagógiai eszközökkel kiiktatni az osztályból. No de hát csodát ezek a tancik sem fognak tudni tenni, ugyanazok a konfliktusok, amelyek bárhol bármikor ki fognak robbanni emberek között, ebben az osztályban is megismétlődnek. Lehetne, nagyon sok erőfeszítéssel nagyvonalúságot, egymás iránti tiszteletet csepegtetni ezekbe a gyerekekbe, de ez egy sok szereplős játszma, egyedül a felelősséget csak a szülő, csak a pedagógus nyakába nem lehet varrni. Sok bába közt pedig elkanászosodik a gyermek, ez történik most, azt hiszem. És látom, hogy Imre abszolút ismétli az én konfliktuskezelési hibáimat, hordozza magában az én feszültségeimet, rossz beidegződéseimet, vastagon sáros vagyok én is. Ha csak az nem ment fel, hogy én is úgy hozom ezeket a mintákat valahonnan. De hol van mindezeknek a kezdete, legfőképpen a vége? Nem tom, és majd a bizonyítvány szellemében elbeszélgetünk egymással.