Ezra és Zeev ikrekként születtek november elején, másfél hónappal a terhesség természetes vége előtt. Várható volt korai érkezésük, erről sokat beszélgettünk az édesanyjukkal, aki felkészült mindarra amire ilyenkor felkészülni lehet.
Ezra két héttel a születése után váratlanul, tragikus gyorsasággal elment. Rosszullétéről, majd távozásáról kaptam egy sms-t, akkor, amikor az történt. Ez a lezárhatatlan pillanat így lett az enyém is.
Ezra temetésén én nem lehettem jelen. De aznap én is vettem egy szál rózsát és meggyújtottam a gyertyákat egy kettős gyertyatartóban.
Azt szeretném elmondani az édesanyjuknak, hogy osztozom mindabban, amit átél. Az örömben, amit Zeev ad, és a fájdalomban, amit Ezra távozása jelent. De tudom, hogy ennek a mondatnak nincs sok értelme. Cserébe viszont Editnek, és mindenkinek, akit már - hasonló veszteségek révén - pontosan tudja, mit jelent az élet, elmesélek valamit.
Mindegyik fiamnak a nevével egyben legfontosabb örökségüket is adtam. Imre neve nagyapám, Miklós apám örökségét hordozza. Gábor neve azonban nem egy élet alatt felhalmozott értéket hordoz, hanem egy le nem élt élet hiátusát. Gábor koraszülött öcsém volt, akit én nem ismerhettem, s akinek emlékét mégis egész életemben viszem magammal kilenc éves korom óta. Mondhatnánk, hogy a hajdani Gábornak nem volt élete, hiszen néhány napig élt. De minden, ami a mai sorsomat meghatározza, valahogy hozzá, az ilyen törékenyen elmúló élet tapasztalatához köthető. Az, hogy mit jelent felelősséget vállalni valakiért. Az, hogy mit jelent ragaszkodni. Az, hogy mit jelent emlékezni. Az, hogy mit jelent élni. És az is, hogy mit jelent meghalni.
Most arra gondolok, hogy Zeev egészen más ember lesz, mint az, aki egyedül születik. Mert neki mindig ott lesz valahol, tudatának talán rejtett zugaiban, az ikertestvére. Ahogyan én is viszem magammal a kistestvéremet . Az is lehet, hogy Ezra emléke valamilyen formában egyszer majd megelevenedik. Gábor öcsém és Gábor fiam: ők az eleven emlékezés erejének bizonyítékai.
Nyilván nem lehet ilyen tragédiák kapcsán értelmet keresni, és magyarázatot találni. De abban egészen biztos vagyok, hogy minden percnyi életnek van értelme, hozadéka, a kéthetes élet is élet, egy egész élet. Ami valahogy, valamilyen módon egyszer kiteljesedik. Olyan tartalmat ad emlékek, érzetek révén, amelyek másként nem elérhetők, megtapasztalhatók. Vannak, akiknek nyolcvan év kell a Földön, hogy maradandó nyomot hagyjanak maguk után. És vannak, akiknek elég egyetlen óra, vagy néhány hét ahhoz, hogy megváltoztassák maguk körül a világot.
Hozzászólások