igen, bánt, hogy elment. hullámokban jön ez a bántás. és rendszerint ilyenkor nem gondolom végig a gondolatokat, mert tudom, hogy ezt nem szabad. de már elmúlt az első napok életösztöne, hogy kértem (volna) segítséget, részvétet, ilyesmi. (most figyeltem meg magamon, hogy mennyire kell ilyenkor az érintés.) most már azt sem szeretem, hogy visszajön, mert tudom, hogy minden élet (vagy annak az esélye) egyedi és egyszeri. és nem szeretem, hogy "jobb ez így", és azt se, hogy "képzeld el, hogy mi lett volna ha".

azt álmodtam tegnap, hogy gátőr vagyok egy nemlétező hatalmas hatalmas tónál Csík és Gyimes között. Meredek hegyoldalakat másztam. És találkoztam Gábor nagymamájával, akit én sem ismerhettem. Ez jó volt. Egészen jó volt.