Eljött az idő, amikor I és M szépírásáért kezdhetek aggódni. Mindig találok aggódni valót:). Mindketten ugyanazzal a módszerrel tanultak írni, a hatalmas, rajzolt betűk felől a rendezett, arányos íráskép felé haladva. Imre még mindig nagyobb betűkkel ír, mint amit normálisnak tekintenek a humanoidák, és láthatólag nehezére esik neki beosztani a lapot. A sorok jobbra csúsznak (baoldalon egyre nagyobb a lapszél), ezt mondjuk én is így csinálom. Azt hittem azért van ez, mert balkézzel írok. Imre viszont jobbkezes, mégis a bal lapszéle szélesedik? HM. Miki viszont Imrével ellentétben apróbb betűkkel ír, mint az átlag, a sorok összecsúsznak, a vonalak szálkásak, egymáshoz ragadtak. És mintha sajnálná a papírt, mindent teleír, könyörögni kell, h a lapszélén ne tömörítse a szöveget. Elképesztő, hogy még mindig pontosan látszik: baj volt (van) a finommotoros mozgásukkal, a ceruza tartásával, a vonalak erőtlenek, bizonytalanok.... Mikor lehet ezt kinőni?

Érdekes az is, hogy továbbra sem szeretnek rajzolni, Imre azonban egyre több különös ábrát készít, rajta pálcikafigurák, térképek (na ná, Zs térképész). Nem vesz át semmilyen képi konvenciót, amit a kortársai rajzolás közben használnak (hogy rajzolunk, fát-házat-királylányt?). Mintha időtlen hieroglifák jönnének elő az ujjai közül, nem a plasztikusság a tét, az ábrák, mint kódok érdeklik.